Újabb kazincbarcikai kulcsember mondott nemet az NB I-re – teljesen széthullik a sikercsapat?

Gyülekeznek a fellegek az újonc felett.

A technikai vezető is távozott, akinek már meg is van az utódja.
A labdarúgó NB I-be frissen feljutó Kolorcity Kazincbarcika SC több változást is bejelentett a hivatalos oldalán.
A felkészüléssel párhuzamosan folyamatosan alakul a története első NB I-es évére készülő Kolorcity KBSC kerete. A kilenc eddigi érkező mellett távozott Király Mátyás, Lucas és Varga József, valamint az előző évben kölcsönben vagy kooperációs kölcsönben Kazincbarcikán futballozó játékosok is visszatértek korábbi klubjukhoz”
– olvasható a klub honlapján.
„Varga József és Lucas saját kérésére távozik. Szerettük volna, hogy maradjanak, klubunk ajánlatot is tett a játékosoknak, de nem született megegyezés. Tekintettel arra, mennyit tettek a Kazincbarcikáért, elfogadtuk a szándékukat és a nekik kijáró tisztelettel nem gördítünk akadályt a távozásuk elé” – árulta el Simon Miklós klubigazgató, és hozzáette, hogy az előző idényben kölcsönben náluk futballozó fiatalok visszatértek a klubjaikhoz.
A Kazincbarcika azt is bejelentette, hogy hat és fél év után elbúcsúzott Zabos Attila technikai vezető. Őt Németh Tamara váltja, aki a Budapest Honvédnál Marco Rossi munkáját is segítette, együtt ünnepelhettek bajnoki címet, később pedig Magyar Kupát is nyert a Honvéddal.
„Simon Miklós keresett meg, miután kiderült, hogy technikai vezetőre van szüksége a Kolorcity KBSC-nek – nyilatkozta Németh Tamara. – Az elmúlt években több megkeresésem volt, de mindegyikre nemet mondtam, viszont ezúttal nagyon tetszettek Sztupák Péter tulajdonos és Miklós elképzelései, szimpatikus számomra a város, az emberek, a klub, a közeg, és mivel nekem ez nagyon fontos, így nem hezitáltam. A közös munkát már el is kezdtük az edzőtáborban.”
„Tamara egy nagyon tapasztalt csapatmenedzser, akivel évekig dolgoztunk együtt a Honvédnál, valamint Marco Rossi stábjában is – tette hozzá Simon Miklós. – Rendkívülinek tartom, hogy sikerült megállapodnunk vele. Munkájával nagy segítségére lesz a kazincbarcikai sportéletnek és az NB I-es csapatunknak is.”
Korábban a klub bejelentette, hogy összeállt az új szakmai stáb.
Desits Szilárd asszisztens edzőként, Bajor Richárd erőnléti edzőként, Szentpéteri Viktor pedig kapusedzőként csatlakozik a Kuttor Attila vezette szakmai stábhoz, amelynek továbbra is tagja lesz Simon László, aki asszisztens edzőként és videóelemzőként segíti a története első élvonalbeli évére készülő csapatot.”
Ezt is ajánljuk a témában
Gyülekeznek a fellegek az újonc felett.
Fotó: kbsc.hu